Teveháton a megasztár
Teveháton a Megasztár
Tamás a Karnaki templom egyik szobra előtt.Fotó: sztarutazas.hu - exkluzívFontos számodra az utazás?Szeretek utazni, mert jó dolog. Sokat megyek, de elsősorban nem külföldre, mert a fellépéseim főleg belföldön vannak. Néha ellátogatok egy-egy szomszédos országba is, de az nem annyira jellemző. Legtöbbször Budapesten lépek fel.
Miért pont Egyiptom? Ez egy különleges utazás volt, mert igazából egy nyeremény úton vettünk részt. Egy cég reklámarca voltam, ezért én is elmehettem a családommal és azzal a házaspárral, akik végül megnyerték az utat. Hurghadában voltunk két hétig. Ez egykor halászfalu volt, ma modern üdülőközpont.

Hol laktatok?Mi egy kifejezetten üdülési céllal kialakított mesterséges szigeten voltunk. Úgy tudom, Dubaiban van hasonló. Lagúnának hívták a helyet, ami teljesen illett is a környezetre. Főleg hotelből és apartmanokból álló, teljesen elkerített városrész ez, ahová csak az ott dolgozók és a turisták mehetnek be.
Halászhajók a Vörös-tengeren Hurghada közelében. Egykor a halászatból, ma a búvárkodásból élnek a helyiek.
A szervezett utakon rengeteg fakultatív programra van lehetőség. Nektek megtetszett valamelyik?Tengerparton a hajózást nem lehet kihagyni. Én még nem ültem tengeri hajón, úgyhogy komoly benyomást tett rám. Izgalmas és szép volt, ahogy a kisebb szigetek között a korallzátonyokat is meg lehetett nézni. Ebben volt egy kis negatívum is, mert az állandó hajóforgalom miatt a korallok már nem olyan szépek, mint amire fel voltam készülve, pedig ez a hely erről is híres. A halak és a víz nagyon szép, szinte mesés volt.
Tamás tevegel. Kihagyhatatlan turisztikai activity a beduin táborhelyeken.Fotó: sztarutazas.hu - exkluzív
Ha Egyiptom, akkor a sivatagot sem lehet kihagyni. Netán te elszalasztottad?Á dehogy! A sivatag valóban nagyon izgalmas hely. Dzsippel vittek minket egy beduin táborig. Furcsa, de este fáztam, és nem volt elég egy póló. Viszont a csillagok lenyűgözőek! Ennyit Magyarországon nem is lehet látni! A sivatagban nagyon száraz a levegő, ezért a légkör páratartalma és az éjszakai fényszennyezés nem homályosítja el az esti égboltot.
A klasszikus egyiptomi látványosságokat is megnéztétek?Persze! Az ismert helyekre is elmentünk. Így láttuk a Nílust, jártunk Luxorban, a Karnaki templomban, de sajnos a piramisok kimaradtak. Azokat csak a repülőgépből tudtam megcsodálni.
Beduin vacsi a sivatagban - jól kifőzték a turistáknak.
Milyennek láttad az egyiptomiakat? Tény, hogy más kultúra az övék, de egy kellemetlenségen túl minden rendben volt. A kevésbé jó pedig az volt, hogy folyamatosan riogattak minket a korábbi robbantásos események miatt. De nem lehet állandóan arra gondolni, hogy mi történhet. Túl sok szép dolog van Egyiptomban ahhoz, hogy az ember állandóan félelemben érezze magát. Persze a turista rendőrség tette a dolgát. Folyamatosan, teljes fegyverzetben voltak az utcán. Egy idő után már fel sem tűntek, nem zavartak minket abban, hogy jól éreztük magunkat. Sőt, egy alkalommal minden intelem ellenére az anyukám és én bementünk a városba, mert az éjszakai élet egy újabb olyan dolog volt, amit látni kell egyszer. Természetesen semmi bajunk nem történt és egy újabb klassz élménnyel gazdagodtunk. Sokkal érdekesebb volt az éjszakai mászkálás, minthogy a félelmem felülkerekedjen.

A Karnaki templom titkos tava. A misztikum máig él.
Ha nem visz el a szponzor, elmentél volna magadtól is Egyiptomba?Ez most csak úgy jött, de nagyon örültem neki. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor régésznek készültem. Ugyan nem volt komoly és tartós ez a cél, de azért az bennem maradt, hogy Egyiptomot egyszer látni kell. Örülök, hogy sikerült. Nagyon érdekes dolgok vannak ott. Az például teljesen felfoghatatlan számomra, hogyan építették meg Karnak templomait. Akkora kődarabokat mozgattak, hogy szinte hihetetlen az egész. Ez azért elgondolkodtató, mert ma sem tudni biztosan, hogy milyen technikákat alkalmaztak. Szóval Egyiptomba még biztos visszamegyek, mert rengeteg érdekesség vár még rám!