A lejtők ura

GERLITZEN – Élete első síelésén vett részt Palcsó Tamás (23). Az énekesnek még soha életében nem volt síléc a lábán, ennek ellenére a telelés második felére már egészen jól csúszkálgatott.

– Zenészként nem éppen  veszélytelen sport a síelés, hiszen már egy ujjtörés  esetén sem tudok  játszani  a hangszeremen, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi – mondta a Blikknek Palcsó Tamás.

Az énekes – akinek időközben újraindult a honlapja is – elárulta: eleinte persze ő is csetlett-botlott a sípályán, de pár nap alatt sikerült belejönnie, olyannyira, hogy már egy piros pályával is megpróbálkozott.

–  Nem  mondom, hogy száguldoztam, de nagy örömet okozott, hogy már képes vagyok lecsúszni egy pályán. A síoktató eleinte azt tanácsolta, hogy bot nélkül gyakoroljunk, ami sokat segített a tanulásban. Ha tehetem, jövőre is biztosan elmegyek.

Forrás: Blikk  S. N.

 

palcso_cikkbe2
palcso_cikkbe1